(fórumpótló blog az Élet és Irodalom cikkeihez)

ÉS szerintünk

ÉS szerintünk

A népszavazások védelmében

2017. február 10. - ÉSszerintünk

 
Mándy Gábor

(Az Élet és Irodalomnak elküldött olvasói levél szövege; 2016. szept. 9.)

Az utóbbi hetekben megélénkült a vita a népszavazások szerepéről. Vásárhelyi Mária az ÉS szeptember 9-iki számában foglalta össze az ellenérveket: a népszavazás manipulál, legitimálja a kormányon lévők hatalmát, illetve - ha az ellenzék kezdeményezi - előkészíteni igyekszik a hatalomváltást.

A "napi politikai kérdéseken túlmutató, az adott politikai közösség sorsát hosszú távra eldöntő kérdésekben" tartott népszavazásokat a szerző helyesli (ilyenek az alkotmány, az államforma, a privatizáció, nemzetközi szervezetekhez csatlakozás kérdése). A népszavazás-párti érvek közül megemlíti, hogy "a népszavazásokat megelőző viták és kampányok fontos politikai kérdésekben teszik informáltabbá az állampolgárokat".

A népszavazások hasznosak lennének olyankor is, amikor az országgyűlési választásokon nem szereplő, új kérdéseket kell eldönteni. Ilyen volt 2008-ban az egészségügyi reform. A kormány döntött a bevezetendő intézkedésekről, az ellenzék pedig kierőszakolta a "szociális népszavazást". Sokkal jobb lett volna, ha a kormány írja ki a népszavazást, még a döntés előtt, és a lakosságra bízza a kérdést, ismertetve a pro és kontra érveket. Kampány nélkül, a szakértői véleményekre alapozva. Ilyen lett volna később az alkotmány megváltoztatása vagy az energiapolitika fő irányának meghatározása is (a titkos Paks II-egyezmény helyett).

A kampánnyal az a bajom, hogy nem informál, hanem befolyásol, az egyes politikai szervezetek érdekei szerint. A határon túli magyaroknak megadandó állampolgárság esetében például nem riogatni kellett volna (a 40 millió románnal), sem a hazafias érzelmekre játszani ("ha Kölcsey ma élne, nem lehetne magyar állampolgár"), hanem tisztázni kellett volna, hogy a kettős állampolgárság mivel jár az országos választások, a külpolitikai kapcsolatok vagy a szociális ellátórendszer szempontjából. A politikai manipulációra és agymosásra a mostani kvótanépszavazás a legjobb példa. (Ez biztosan bekerül majd a politikatörténeti és kommunikációs tankönyvekbe is.) A kormány elferdített tényekkel, hamis adatokkal "informál", az ellenzéknek pedig semmilyen eszköze sincs arra, hogy leleplezze a csalárdságot. Ha valaha is vissza lehet építeni az elveszített demokratikus berendezkedést, a népszavazásnak is vissza kellene adni a természetes funkcióját.

Korábban az volt a véleményem, hogy egy aktív bojkott (elmenni és a szavazólapot áthúzni) jelenti az ellenállás legjobb formáját, de az ellenzék nyilvánvalóan nem képes ennek megvalósítására. Jelenleg a népszavazási eredmény utólagos nemzetközi megtámadása látszik az egyetlen esélynek. Kimutatható, hogy ezzel a kampánnyal a kormány túllépett a saját kompetenciáján, és így az eredménynek sem lehet semmiféle relevanciája.

Nem tartozik szorosan a témához, de megemlítem, hogy a Vásárhelyi Mária által gyanított esetleges Fidesz-MSZP-koalíció esélye nulla. Az MSZP nem szorul a Fideszre, hogy tovább meghasonuljon, a Fidesz pedig nem szorul a szocialisták külső támogatására ahhoz, hogy hatalmát az abszurditásig fokozva végül belehulljon a nemzeti önmegsemmisítés "fekete lyukába".

 

A bejegyzés trackback címe:

https://esszerintunk.blog.hu/api/trackback/id/tr8912244780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása